Vélemények a BWT által készített szűrt vízről

bwt_konyhakiallitas_velemenyek_1

Mostanában sok kiállításon, workshopon és nagyszabású eseményeken vettünk részt a BWT márkával, ahol kóstoltatással bírtuk véleményre a fogyasztókat. Rengeteg mennyiségű szűrt víz került kiosztásra, így számottevően bővült a BWT vízszűrő kancsókról alkotott vélemények listája.

2016 tavasznak első felében rögtön három alkalommal zajlott kóstoltatás a BWT vízszűrő kancsók által készített szűrt vízzel. Az első jelentősebb, kampányindító esemény a Konyhakiállítás volt. Korábban írtunk is róla, melyről ide kattintva olvashat többet. Március 19.-én és 20-án pedig néhány nagyobb, budapesti plázát vettünk célba.

„ – Megható érzés látni az emberek arcán felragyogó, őszinte örömöt, melyet a BWT vízszűrő kancsók által készített szűrt víz íze okoz. Sokan annyira meglepődnek, hogy a boldog arckifejezés után még párat kortyolnak a szűrt vízből, és csak utána mondják el pozitív véleményüket.” – számolt be a kóstoltatásról egyik munkatársunk.

bwt_konyhakiallitas_velemenyek_2

Kóstolói BWT vélemények a vásárlóktól

A legtöbben kiemelték a BWT vízszűrő kancsókból kínált víz ízlelgetése után, hogy kifejezetten lágy és selymes a szűrt víz, valamint meglehetősen hasonlít az ásványvizekhez, mégsem teljesen ugyanaz. A hozzáadott magnézium általi különlegessége egyedülállóvá teszi a BWT szűrt vizet még az ásványvizek piacán is. Továbbá szinte mindenki kiemelte, hogy a BWT szűrt vízben nem érzi a csapvíz klóros utóízét és kellemetlen szagát.

Néhány kedves vásárlónktól megkérdeztük, miért döntöttek a BWT vízszűrő kancsó és a BWT magnéziumos szűrt víz technológiája mellett. Engedélyükkel közöljük most véleményüket, és reméljük, hogy másoknak is sikerül megtalálniuk a számunkra legfontosabb érvet az egészséges, magnéziumos szűrt víz mellett.

„Rendkívül kényelmes megoldásnak tartom, hogy ezentúl nem kell az ásványvizet cipelnem a boltból, hanem otthon a csapról iszom a BWT vízszűrő kancsó által készített tisztított vizet.” (T. Dénes)

„Megkóstoltattam a fiaimmal is a szűrt vizet, és kellőképpen meglepett, hogy nagyon ízlett nekik. Ennek rendkívül örülök, mert a férjemmel mindig küzdünk otthon, hogy a gyerekek ne csak cukrozott löttyöt igyanak, hanem vizet is. Ezentúl csak a BWT vízszűrő kancsó által készített szűrt vizet kínálom nekik, és remélem, hogy a BWT segítségével mostantól tényleg fognak vizet inni a gyerekeim.” (V. Dóra)

„Imádok kávézni és teázni, azonban a klóros csapvíz sokszor ront az élményen. Olvastam, hogy a magnéziummal dúsított, szűrt víz gasztronómiai csodákra is képes, így döntöttem a BWT vízszűrő kancsó mellett. Segítségével tényleg kijön az aroma, nem a klór üt át a forró italokon.” (P. Gyula)

Kedvet kapott a BWT vízszűrő kancsók megvásárlásához? Tekintse meg elérhető víztisztító kancsóinkat!

BWT_kep_8_mod

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Weboldalunk működéséhez cookie-kat használ. Szélesebb körű funkcionalitáshoz további cookiekat engedélyezhet. Részletek

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás